Nem mindennapi karácsonyfát figyel az ünnepek táján
egy nemzetközi csillagászcsoport: az 1800 fényévnyi távolságra lévő
Karácsonyfa csillaghalmazt.
A hatmillió évesen fiatal égi jelenségnek számító csillaghalmazt az
osztrák, kanadai, amerikai és brazil szakértőkből álló csoport több
héten át, december elejétől január közepéig vizsgálja négy kozmikus
(MOST, CoRoT, Spitzer és Chandra), valamint két földi teleszkóp
segítségével.
Az NGC 2264 asztronómiai jelű Karácsonyfa halmaz a világűr
legfiatalabb objektumai közé tartozik, amelyben még születnek új
csillagok.
A tervek szerint mintegy ötezer, különböző tömegű és fejlődési
stádiumban lévő csillagot vizsgálnak meg infravörös és látható fényben
valamint röntgensugarak hatása alatt.
"Az egyes hullámtartományban a csillaghalmaz különböző részletei
vehetők észre. A mi Tejútrendszerünk is máshogyan néz ki a különböző
hullámhosszokon" - mondta el Konstanze Zwintz, a Bécsi Egyetem asztronómusa.
A szintén a Bécsi Egyetemen dolgozó Paula Stella Teixeira a
fiatalabb és kevésbé fényes csillagokat kutatja, amelyek részben még be
vannak ágyazódva születési felhőjükbe.
Zwintz ezzel szemben a nagy fényerejű, tehát nagyobb tömegű és
fejlettebb objektumokat, illetve pulzálásukat figyeli. A csillagok ezen
rezgésének vizsgálata lehetővé teszi a tudósok számára, hogy -
hasonlóan a földrengési hullámok elemzéséhez - a csillag belső
felépítésére vonatkozó következtetéseket vonjanak le.
"Ettől az egyedülálló megfigyelési projekttől új, a bolygók és
csillagok keletkezésére vonatkozó ismeretek megszerzését várjuk" - mondta el Zwintz.
|