A szél Északnyugatira fordul, megerősödik, majd hétfőn viharossá fokozódik.
A Dunántúl nyugati, és a Balaton térségében akár 80km/h-s széllökések is lehetnek.
Vasárnap késő este már lehet eső, zápor, zivatar is.
Hétfőn hajnalban Nyugaton már hideg lesz, és nem is fog sokat emelkedni a hőmérséklet
a legalacsonyabb értékekhez képest, sőt, helyenként még akár csökkenhet is
Tehát míg hétfőn Délen, illetve Keleten tombolni fog a hőség, 30-32°C-kal, addig ekkor Nyugaton mindössze már csak 12-14°C lesz!!!!
E ciklonra már régóta számítunk, hisz már korábbi cikkünkben is megírtuk, hogy valószínűleg vasárnap vagy hétfőn érkezik meg a ciklon, mely meghozza a várva várt esőt, és a lehűlést.
Szeptemberi hónapunk 1995 óta a legmelegebb szeptembernek számít hazánkban. Utoljára 1994-ben volt hasonló e hónap hőmérséklete, és időjárása, de akkor is csak meg közelítette az idei értéke, elérni nem érte el.
Budapesten a hónap első felében több helyen, és az országban is több mint 22°C volt a napi középhőmérséklet, ezek júliusnak megfelelő értékek!
A számítások szerint kedden is marad a hűvös őszi idő, majd szerdától a hőmérséklet emelkedésnek indul, és már eső sem várható, viszont kellemes, napsütéses őszi hangulatú időjárásunk lesz, reggeli ködfoltokkal.