A Star Wars csillagrendszere betört a tudományba is
Csütörtökön este jelentette be a NASA az első olyan bolygó felfedezését, amely két csillag körül kering - akárcsak a Tatooine a Csillagok háborújában
Még az is felmerült, hogy a Kepler-16 jelű kettőscsillagot George Lucas-csillagnak nevezik el, de ezt végül elvetették a csillagászok. A csillagpáros körül keringő, most bejelentett exobolygóval (azaz Naprendszeren kívüli bolygóval) kapcsolatban azonban még a sajtóközleményekben is felbukkan a Tatooine név. Ki ne emlékezne a sivatagos Tatooine bolygóra, ahol Luke Skywalker gyerekkorát töltötte, esténként a kettős napnyugtában gyönyörködve?
A Laurance R. Doyle (SETI Institute) és munkatársai által a tekintélyes Science magazinban publikált tanulmány elsőként számol be egy olyan exobolygó felfedezéséről, amely nem csak egy kettőscsillagot övező pályán kering, hanem ráadásul pályája fél fokos pontossággal beleesik a két csillag kölcsönös pályasíkjába. Ez arra utal, hogy a bolygó a rendszer korai történetében, a csillagpárt övező anyagkorongban keletkezhetett. A központi égitestet egy 0,69 és egy 0,10 naptömegű hideg törpecsillag kettőse alkotja, ezek elnyúlt pályán, 41 nap alatt járják körbe a tömegközéppont körüli útjukat. Hozzájuk képest a bolygó 229 napos pályán kering, miközben a véletlennek köszönhetően a Földről nézve mindkét csillag korongja előtt átvonul - írja a Hírek.csillagászat.hu.
Különben szép lehet, csak az a baj, hogy a bolygó nincs a lakhatózónában! Amúgy elnéznék egy két napos naplementét! :-) A baj az,hogy a műholdak is csak keveset fognak majd róla tudni,mert messze van.Fényévekre, és tudhatjuk,hogy a fény 300.000km/s-os sebességgel terjed, így amit most látunk belőle, az tulajdonképpen a múltat látjuk benne.
Akkor én mit láttam? Mert niztos, hogy nem a hol volt. Talai ezt írta nekem az AMSZ-en: Maximum a Capella nevű csillagot láthattad abban az időben É-i irányban. Bár az nem vörös bolygó. Továbbá a csillagok nem szoktak csak úgy néhány perc alatt elfogyni, majd újra teljes méretúek lenni. A Holdhoz hasonló nagyságban látható égitestet pedig biztosan nem láthattál. Pedig akkor volt mint egy bolygó és elfogyott és növekedett!