A világ leghosszabb korallrendszere Ausztráliában található, 3300
egyedülálló zátonyból és körülbelül 900 kisebb-nagyobb szigetből áll,
melyek nagyjából azonos távolságra vannak a tengerparttól. 2600
kilométeren át húzódó szigetek rendszeréből áll. A hatalmas élő monstrum
még az űrből is látható.
Bővebben a Nagy-korallzátonyról
Az
idő haladtával, a világméretű felmelegedés következtében a gleccserek
megolvadtak, az óceánok vízszintje pedig fokozatosan emelkedni kezdett.
Ennek hatására Új-Guinea és Tasmania végérvényesen elvált a
szárazföldtől. Az elöntött tengerparti síkságokat a korallok színes
világa váltotta fel, kialakítva Queensland állam partjainál a
Nagy-korallzátonyt. Számtalan élőlénynek nyújt otthont: míg a cetek
egyik különleges fajtájának fő szaporodási területet, addig egyes
veszélyeztetett fajoknak, mint a tengeri tehénnek, illetve a zöld és a
cserepes teknősöknek táplálkozási helyet biztosít.
E fantasztikus
képződményről először Cook kapitány adott hírt hajónaplójában, amikor
1769-ben először elhajózott mellette. Az ízig-vérig felfedezőt és
tengerészt azonban nem a tenger alatti világ szépsége nyűgözte le, hanem
az a veszély, amelyet e szirtek a hajózás számára jelentenek. A
szigetek külső – óceán felé eső – fele meredeken zuhan le, akár 2000
méter mélységig is. A vastag korallmészkő az alapot képező kőzetek lassú
süllyedése miatt alakult ki, ugyanis a szirtképző korallok csak 50
méter mélységig képesek életben maradni.
A Nagy Korallzátonyon
több nemzeti parkot is kialakítottak. Ezek egyike – az 1975-ben
létrehozott – Zöld sziget, amely alig 3 méterre emelkedik ki a
Csendes-óceán szintje fölé. Felszínét főleg kókuszpálmák borítják.
Partjait fehér korallhomok fedi, melybe levesteknősök és közönséges
cserepesteknősök rakják pingponglabdányi tojásaikat. A kikelő apró
teknősöket elsősorban a szigeten fészkelő sirályok és csérek
veszélyeztetik, amelyeknek könnyű prédát jelentenek a homokban
csetlő-botló, a víz felé igyekvő apróságok.
A szirteket főként
kőkorallok és szarukorallok építik fel, létrehozva egy fantasztikusan
színes tengeralatti világot. A vizsgálatok megállapítása szerint 400-nál
több korall faj vesz részt a szirtépítésben. Külön is érdekes
megemlíteni az alakja miatt különleges fajt, a gombakorallt és az
agykorallt. A szirtek és zegzugaik hallatlanul sokszínű élővilágnak
nyújtanak megélhetési és megtelepedési lehetőséget. Gyakran látható a 2
mázsára is megnövő óriáskagyló, melybe nem ajánlatos belelépni, mert oly
szorosra tudja zárni héját, hogy szinte lehetetlen tőle megszabadulni. A
mérges kúpcsiga emberre nézve is kellemetlen méregfogakkal rendelkezik.
A fehér kauricsiga viszont hosszú időn keresztül pénzként szolgált a
tengerparti népek számára. Rokona, az öklömnyi tigriscsiga egyik
legszebb porceláncsiga, mely az emléktárgy üzletek gyakori szereplője. A
lagúnák csendes vizében otthonos a nagy termetű, akár fél kilóra is
megnövő rák, a languszta és a medverák.
E terület legszínesebb és
leggazdagabb állatcsoportja azonban minden bizonnyal a halak. Több,
mint 1500 fajt írtak itt le. A narancs-fekete-fehér narancs bohóchalak
játékosan bujkálnak a másokra halálos veszedelmet jelentő virágállatok
karjai között. A pompás papagájhalak négy előrenyúló "fogával" csipkedik
az apró korallpolipokat. A szirtek rejtett zugaiban él a magányos és
harapós muréna arra lesve, hogy közelébe tévedjen valami ehető hal. A
rejtőszínű kőhal emberi szemnek alig észrevehetően lapul a
korallsziklákon. Megérinteni azonban életveszélyes, mert úszóinak
megnyúlt tüskéi erős méregmirigyekkel kapcsolatosak. Az élénkszínű vörös
sügér feltűnően nagy szemekkel rendelkezik, és gyakran látható, amint
apró halrajok közé vág prédát keresve. Az egy méter hosszúságúra is
megnövő bonitók csoportosan vadásznak, sokszor egészen közel a
felszínhez.
Kétségtelenül e vizek leghíresebb, vagy inkább
hírhedtebb állatai a porcos halak közé tartozó cápák, amelyek közül
számos faj előfordul a Nagy Korallzátony közelében és évente több
fürdőző illetve könnyűbúvár is áldozatul esik kielégíthetetlen
étvágyuknak. Érdekes, hogy éppen a legnagyobb faj, a 8-10 méterre is
megnövő óriáscápa egy ártalmatlan plankton evő állat. Nem úgy a
szürkecápák, vagy a dajkacápák, amelyek közismerten mohó ragadozók.
Rokonuk, a kékpettyes tüskésrája legtöbbször az aljzaton, a világos
korallhomokon lapul. A színes halrajok között gyakran feltűnnek az
ajakos halak és a, amelynek bőrét 4-5 centiméteres tüskék borítják.
Amennyiben veszélyt érez, testét felpumpálja levegővel aminek
következtében gömbölyűvé válik, mint egy megalomániás vadgesztenye.
Nincs az a halevő ragadozó, amely meg ne gondolná, hogy kikezdjen vele. A
korallok között számos tüskésbőrű is megtelepszik. Különböző
tengerisünök és tengericsillagok, amelyek mind a szirtek nyújtotta
terített asztal vendégei. A lagúnák homokjában helyenként akkora
tengeriuborkák fekszenek, mint egy spárgatök.
A Nagy-korallzátony
nyújtotta biológiai sokféleség szinte felülmúlhatatlanul gazdag.
Megőrzés nemcsak a tudomány számára fontos és felbecsülhetetlen, de
Ausztrália számára különösen az. Ez a korallgát óvja meg ugyanis a
kontinens partjait a Csendes-óceán pusztító hatásától. Itt ugyanis
megtörik a ciklonok ereje és a szárazföldet már csak a megzabolázott
hullámok érik el.
A Nagy-korallzátonyt 1981 óta tartják számon a Világörökség részeként.