Mint ahogy az előző blogbejegyzésünkben jeleztük meg is érkezett a sarkvidéki eredetű légtömeg a Kárpát-medencébe. Ennek a légtömegnek a következtében ma éjjelre sokfelé megvolt az első zord éjszaka (-10°C alatti hőmérséklet). A leghidegebb természetesen a Nógrád-megyei Zabaron volt, ott -13°C mért az Országos Meteorológiai Szolgálat. Tehát egyszóval zord nap az Északi-középhegységben fordult elő, de Paks illetve a Bakony térségében is mértek -11, -10°C-t.
Az 5 napos előrejelzésünkből kiderül, hogy a következő napokban is maradnak a nagyon hideg éjszakák, viszont a felhőzet hatására nem nagyon fog -15°C környékére csökkenni a hőmérséklet. Nappal pedig fagypont környékére, melegszik csak fel a levegő. Lássuk részletesebben, hogy milyen időt tartogat a következő 5 nap.
Ma estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. A Közép-Dunántúlon Újév éjszakáján/hajnalán többfelé kezdődhet havazás. A lehulló hó mennyisége lepel-3 cm között alakulhat. A legnagyobb mennyiség főleg a Soproni-hegységben valószínű.
Szombaton eleinte változóan felhős idő lesz, délnyugaton több, keleten kevesebb felhővel. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet és estétől a Kőszeg-Dunaújváros-Békéscsaba vonaltól délre fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás. Reggelre -10 és -4 fok közzé hűl le a levegő, délután pedig -3, +2 fok lesz. Gyenge marad a délkeleti szél.
Vasárnap egy minket súroló mediterrán ciklon hatására többfelé is előfordulhat hószállingózás, havazás, a délnyugati országrészben 1-2 cm friss hó hullhat. Reggelre -10 és -4 fok közzé hűl le a levegő, délután pedig -3, +2 fok lesz. Mérsékelt lesz az északkeleti szél, a Dunántúlon élénk széllökések is lehetnek!
Hétfőn és kedden továbbra is erősen felhős lesz az ég, és hétfőn éjjel többfelé előfordulhat hószállingózás, viszont kedden nem valószínű csapadék. Mindkét napon mérsékelt lesz a délkeleti szél és -9, -4 fok közzé hűl le a levegő, délután pedig -4, 0 fok közzé melegszik majd.
Szerdán változás kezdődhet időjárásunkban. Egy tőlünk délre-délnyugatra kialakuló mediterrán ciklon előoldali áramlásának köszönhetően melegedés kezdődhet, aminek következtében a jellemző csapadékforma egyre inkább havas eső lenne. Ennek a napnak az időjárását erős bizonytalanság övezi, mert ha mégis a ciklon hátoldalára kerülnénk az összes csapadék hóban jönne le! Szóval még akár bármi is lehet.
A 6-ai mediterrán ciklon a GFS előrejelző modellen.
Visszatekintő a hidegpárnás időszakra
Az OMSZ térképén láthatjuk, hogy ebben a hónapban a legtöbb órát a Nap a Kékestetőn sütött, ott 127 órás napfénytartam fordult elő a mai napig. A legkevesebbet pont a napfény városaként emlegetett Szegeden regisztrálták, ott csak 12 órát sütött a Nap.
Ha megnézzük ezt a két szélsőértéket akkor a következő térkép szépen szemlélteti, hogy az átlaghoz viszonyítva mennyi órával többet vagy kevesebbet sütött a Nap
Láthatjuk, hogy Szegeden 38 órával kevesebbet sütött a Nap, addig Kékestetőn 57 órával többet. De itt például Budapest viszi a prímet ott 39 órával sütött kevesebbet a Nap az átlagnál.
Ha vetünk egy pillantást a talajnedvesség térképre láthatjuk, hogy attól függetlenül, hogy nem volt csapadék a talaj nem száradt ki. Természetesen ez a tartósan ködös, borult időnek köszönhető. Ha ez az anticiklon egy júliusi hónapban tartózkodott volna felettünk akkor csontszáraz lenne a talaj illetve 35-38°C "repkedtek" volna.
Az anticiklonok pedig sem télen sem nyáron nem arról híresek, hogy csapadékot hoznak bárhova is. Ez az anticiklonális hatás szépen megmutatkozik a csapadékösszeg térképeken is.
Ez a térkép azt szemlélteti, hogy az elmúlt 30 napban hol, mennyi csapadék esett. Az OMSZ 14 főállomása közül csupán csak a felén azaz 7 állomáson esett jelentős (>5 mm) mennyiségű csapadék. Kirívó adat a pogányi 0,4 mm.
Az alábbi térkép azt szemlélteti nekünk, hogy a 30 napos átlaghoz viszonyítva hol, mennyivel esett jelen esetben kevesebb vagy több csapadék. A Top 3 adat: Paks (-46,1 mm), Kékestető (-45,5 mm) és Pogány (-44,9 mm)
A következő napokban sem valószínű jelentős mennyiségű csapadék, így nem fog mérséklődni a csapadékhiány.
Térképek forrása: OMSZ Wetterzentrale
Ha a térképekre rákattintanak akkor nagyobb méretben hozza elő a rendszer!
|