Az északi ózonlyuk mérete ötszöröse Németország területének. Az ózonréteg az északi-sarki szokatlan hideg miatt vékonyodott el ilyen mértékben, derül ki egy tanulmányból, amelyet a Science tudományos folyóirat közölt vasárnap. A lyuk két héten belül elhúzódott Kelet-Európa, Oroszország és Mongólia fölé - ezt magyarországi mérésekkel is igazolta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Ennek során az emberek magasabb ibolyántúli sugárzásnak voltak kitéve. A Déli-sark feletti ózonlyuk a még hidegebb klíma miatt jóval nagyobb az arktiszinál.

Az ózonréteg extrém elvékonyodása veszélyezteti a növény- és állatvilágot. Lényegében a sztatoszférában található légköri ózonnak köszönhető, hogy létezik élet a szárazföldeken, mivel az ózon atomfizikai tulajdonságai következtében elnyeli az élővilágra halálos ultraibolya sugárzás jelentős részét. A fokozott UV-sugárzás például az embereknél fokozza a bőrrák kockázatát.

Összességében az idén növekvő tendenciát mutat a légköri ózon mennyisége a mintegy három évtizedes vészes csökkenés után - közölte mérései alapján az OMSZ. Ez a természetes védőréteg azóta sérül, amióta széles körben kezdtek freongázokat (halogénezett szénhidrogéneket) használni hűtőtartályok hűtőközegeként, oldószerként, habosítóként, dezodorok hajtógázaként stb. A légköri ózon a 70-es, a 80-as években és a 90-es évek első felében csökkent a legerősebben. A globális csökkenés mellett még egy speciális jelenség, az Antarktisz fölött minden koratavasszal megjelenő ózonlyuk is kialakult.

A jelenség felismerése arra késztette a fejlett országokat, hogy1987-ben egyezményben korlátozzák az ózont lebontó halogénezett vegyületek alkalmazását, illetőleg megegyezzenek, hogy egy bizonyos (minden országban az adott ország anyagi lehetőségeihez mért) ütemezéssel megszüntetik ezen anyagok gyártását, kereskedelmét és használatát. A kezdetben meghatározott ütemezést a későbbi egyezményekben többször szigorították. A világszerte mért ózonszintek azt mutatják, sikeres volt az összefogás: a légköri ózon csökkenése leállt a 90-es évek második felére, és azóta megkezdődött az ózonréteg regenerációja.

Az arktiszi ózonlyuk kialakulása azt mutatja, hogy a Föld védőpajzsa csak lassan áll helyre, ugyanis az ózonkárosító vegyületek rendkívül hosszú ideig képesek a sztratoszférában maradni, így ipari felhasználásuk leállítása után sok évtizeddel fog csak megszűnni a hatásuk a sztratoszféra fizikai-kémiai folyamataira. Ha egyéb tényező nem szól közbe, az ózonréteg teljes regenerációja e század végére várható.